20150115 135844

 

Interjú Papp Istvánnal,

a Swinger Safari című

kalandregény szerzőjével

 

 

 
 

Swinger Safari… ezt a két szót így együtt még nem hallottam.. és még ott a Kft is. Érdekes.

Hát igen. A Swinger Safari egy létező szolgáltatás, melyet azért találtam ki, mert imádom Afrikát, és mikor először jártam ott arra gondoltam, hogy ha lenne itt egy vállalkozásom, akkor lenne ami finanszírozza az afrikai útjaimat. Kézenfekvőnek tűnt egy szafari cég megalapítása, de nem volt kedvem beállni századikként a sorba. Így kellett egy kék óceán, azaz olyan terület, ahol nincs versenytárs, és ahol lehetséges valami különlegeset adni az ügyfeleknek. Az üzleti életben mindig szeretek valami egyedit alkotni.

Ezek szerint nem a Swinger Safari volt az első különleges üzleti alkotás, ahogy te fogalmaztál.

 

Nem. A magyarországi vállalkozásom, az Economsol Kft, ami üzletfejlesztéssel foglalkozik 13 éve ugyanilyen fehér hollónak számított. Senki nem jósolt sikert neki, ma pedig már egy külföldre nyitó Franchise hálózattá bővült. Tulajdonképpen az itt megszerzett tudás, és tapasztalat az, ami akönyvben átadásra kerül, fűszerezve az engem érdeklő dolgokkal. Hajók, harc, szex, pénz stb.

Mi a titok?

A titok benne van a regényben. Pont ezért írtam. Ha valaki céget alapít, és követi azokat a folyamatokat melyek a Swinger Safarit is naggyá tették, akkor az ő vállalkozása is szépen fog fejlődni. A regényben szereplő Swinger Safari Kft tulajdonképpen egy etalon, egy másolható sablon. Építsd a sajátodat ugyanúgy, ahogy  a regénybeli szereplők építik a Swinger Safarit. Helyezd bele magad, illetve a cégedet a Swinger safari folyamataiba, és kövesd a leírtakat. A céges sikeres lesz.

Akkor ez egy szakkönyv?

Abból van rengeteg. És unalmas is lenne. Nem beszélve arról, hogy egy szakkönyv le tud írni dolgokat, és módszereket, de az igazi tapasztalat az, amikor valaki látja miképpen is működnek ezek a módszerek, vagy gyakorlatok. Ezt egy szakkönyv nem tudja megmutatni. A szakirodalom az iskolában kiválóan működik, a gyakorlati életben egy vezető maximum megveszi, de ritkán olvassa el, még ritkábban alkalmazza a könyvben leírtakat.

Ellenben ha egy esettanulmányt olvas…

Igen, az egy fokkal jobb. De még mindig lehet az is unalmas.

Ezért írtál te egy mit is?

Hát ahogy én hívom egy szakregényt. A célom az volt, hogy egy izgalmas, érdekes szakkönyv legyen, melyből a vállalkozást vezetők tanulhatnak, vagy ötleteket meríthetnek, de egyben egy olyan regény is, mely azokat az olvasókat is szórakoztatja, akik távol állnak a vállalkozásditól.

Azaz ismét egyediségre törekedtél az írás terén is.

Igen, ilyen könyv nincs még egy. Van persze regényszerű szakkönyv, de az enyém tartalmaz olyan elemeket is, melyeket így egyben talán még senki nem írt bele egy regénybe.

Melyek ezek? Miről szól a könyv?

Egy cég felépítéséről a nullától a legértékesebb pontjáig. Bővebben pénzről, harcról, hajókról, Afrikáról, és a szexről.

Mindezek rendkívül részeletesen kifejtve. Olvasás közben Wilbur Smith jutott eszembe. Vagy Tony Park. Illetve az ő regényeik….

Ők a kedvenc szerzőim. A különbség annyi, hogy nálam nincsenek tabuk sem erőszak, sem szex terén ebben a regényben.

Akkor ez egy kemény könyv.

Hívhatjuk annak is igen.

Ha jól tudom, akkor a történet megtörtént eseményeken alapul.

Ez egy regény, és nem is akar más lenni. De a legtöbb szereplő valóságos személy, a helyszínek létező helyek, és igen, a Swinger Safari is egy létező vállalkozás, mely felemelkedése a regényben leírt úton haladt végig. De természetesen vannak kitalált események is, melyek talán másképpen történtek a valóságban.

Mire törekedtél írás közben?

A könyv teljesen más élményt ad az olvasónak, mint egy film, vagy akárcsak a zene. Egy könyvben lehetséges hatni az olvasó minden érzékszervére, és ezt nagyon szem előtt tartottam. A leírásokban törekedtem arra, hogy aki olvassa, az szinte lássa, hallja a történéseket, érezze az illatokat, érintéseket. Vagy bele láthassunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe is. Ezek azt gondolom nagyon fontos tényezők egy regény írásakor, ami nagyon nehézzé is teszi a szerző munkáját, hiszen meg kell találni azt az egyensúlyt, ami megadja az élményt az olvasónak, de nem érzi azt, hogy le akarunk tolni valamit a torkán. Azaz a túlzásoktól is óvakodni kell.

Igen. Nagyon pörgős mindvégig. Szándékosan helyezted úgy el a kalandokat, illetve eseményeket, hogy folyamatosan legyen valamiféle érzelmi hatás? Minden fejezetben különböző módon, de felpörgeted az olvasót. A talán nyugalmasabb szakmai részt hirtelen váltja fel egy őrültebb szexuális jelenet, vagy ez utóbbit egy durvább agresszív akció. Így olvasás közben szinte nincs megállás. Ami engem nagyon lenyűgözött, az a különböző izgalmak váltakozása. Azaz végig tudsz hatni az ember érzékeire, de szinte oldalanként másképpen.

Ez volt a szándékom igen. ?

Kicsit úgy éreztem olvasás közben mintha szándékosan, precízen adagolnád belém a feszültséget, izgalmakat.

Mire gondolsz?

Például az egyik gruppenszex jelenet felizgat, aztán kis nyugalmas szakmai rész megnyugtat, majd hirtelen olyan vad akció történik, hogy a megdöbbenéstől hirtelen nem is jutok szóhoz. És ezeket a váltásokat végig sikerült precízen megvalótanod. Sőt bevallom az utolsó ötven oldalt akárhányszor újra olvasom mindig megkönnyezem.

Ez nagyon érdekes, mert mint író én is így vagyok vele.

Ez komoly? Hiszen te írtad.

Igen, de még nem tudtam úgy elolvasni, hogy ne könnyezzem meg. Ez van.

A megjelenésben is valami különlegesre törekszel igaz?

Igen. A regény végén az üzletfejlesztés iránt érdeklődő olvasók interjúkat olvashatnak a szereplőkkel, ahol mélyebb szakmai magyarázatokat is találnak a megvalósított megoldásokra.


 

A weboldalon megadott adatai csak kapcsolatfelvételre szolgálnak, nem kerülnek tárolásra és harmadik fél számára nem hozzáférhetőek.