A saját tőke költsége
A legtöbb vállalkozásnál a saját tőke költségével egyáltalán nem kalkulálnak. Pedig jelentős tényező is lehet, és amennyiben kalkulálunk vele, jelentősen módosíthatja cégünk
eredményességét, illetve hatékonyságát. Ha viszont figyelmen kívül hagyjuk, akkor a tulajdonosok saját magukat csapják be, amikor „hamis gyémántokban” gyönyörködnek.
Van 10 millió Forintunk, amit szeretnénk egy vállalkozásba fektetni. Ezt a pénzt valószínűleg nem a párnánkban őrizzük otthon, így valamilyen formában már hasznot hoz nekünk. A vállalkozásba fektetéssel bizonyára magasabb hozamot remélünk tőkénktől, aminek nagysága jó esetben egyenesen arányos a vállalt kockázattal. Tételezzük fel, hogy éves szinten 30% hozamot várunk el a pénzünktől a befektetéssel.
Három eset lehetséges egy év múlva:
A vállalkozás veszteséges volt.
Ekkor nem kerestünk egy fillért sem.
Kevesebb, vagy pont 30%-ot hozott a befektetésünk.
Ez esetben a vállalkozás látszólag nyereséges volt, de gondoljunk bele. Mivel nem hozta az elvárt hasznot, ezért a tőkeköltség levonása után, (magyarul az elvárt osztalék felvétele) után a vállalkozás veszteséges lesz. Természetesen mivel a befektetett tőkénk nem kölcsön, ezért nem is kötelező felvenni az osztalékot, de ha bent hagyjuk, akkor tulajdonképpen újra tőkét fektettünk a vállalatba.
A vállalkozás 30%-nál magasabb hozammal zárt.
Ha a tényleges eredményből levonjuk az elvárt 30%-ot, akkor megkapjuk azt az értéket, amennyivel a cégünk az előző időszakban ténylegesen növekedett, tehát mennyivel nőtt az értéke.
Hogy a 30%-kal mit tesz a tulajdonos, az már egy másik kérdés.
Az Economsol rendszer kalkulál a saját tőke költségével...
Térítésmentes konzultáció: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
| Következő > |
|---|
