Viszont Ön indítani szeretne egy vállalkozást, vagy már el is indult a munka.Nem túl merész elvárás az Ön részéről, hogy a cég eredményesen, és hatékonyan dolgozzon, növekedjen, és termeljen a tulajdonosainak megfelelő bevételt, nyereséget, biztonságot. Remélem Önnek is ez a célja, mert csak ebben az esetben talál itt megfelelő információkat.

Önnek van egy olyan ötlete, tudása, mely a piacon elfogadott, és amire a jövőjét alapozni szeretné. Biztosan van megfelelő vezetési, értékesítési tudása, tudásuk is.
Nagyon fontos azonban, hogy az üzleti élet veszélyes üzem, főleg a kis- és középvállalkozások vezetőinek.
Mindig, minden helyzetben tervezni, és elemezni kell. Önre ez hatványozottan igaz, hiszen épp most készül pályára lépni egy nagyon erős versenybe a vevők kegyeiért.

Nem elég fejben lenni, le is kell írnia. Ha nincs 30 A/4-es oldal, akkor semmit nem ér. Ez a terv fog választ adni arra, hogy érdemes-e belevágni a cégalapításba, vagy pedig előtte bizonyos dolgokat még meg kell tenni.

Étterem.
Jó szakács, jó hely, minden adott volt.
Az anyagi lehetőségek korlátozottak voltak, de azért szépen jutott belőle a helyiség kialakításához. Volt minden, szép környezet, udvarias pincérek, jó borok, stb. El is készült minden, és eljött a nyitás napja. Mint minden új étteremnek, ennek is kell az idő, míg a reklámok beérnek, és kialakul az a bizonyos állandó foglaltság, ami már profitot is eredményez. A vezetőnek volt költségvetési terve az épület kialakítására, a kezdeti reklám kiadásokra is a fejében, meg egy darab papíron.
DE egy valamit nem volt!
Cash Flow, vagy készpénz terv arra az időre, amíg a nullszaldót el nem éri a cég. Magyarul a hiányos tervezés miatt nem maradt elég készpénze a kezdeti finanszírozásra.
Mert így hamis álmokat ringatott....
Ne vágjon bele a cégépítésbe üzleti terv nélkül, mert TÖNKREMEGY anyagilag, és emberileg is!!! Építse a vállalkozását, ne csak benne dolgozzon.
Magyarul a cég legyen Önért, ne Ön legyen a vállalata rabja.
Ne haljon bele a vállalkozásba!!!
Az említett üzleti terv csak az egyik a számtalan feladat közül, melyek nélkülözhetetlenek egy vállalat indításakor. Mert Önnek vállalatot kell építenie. Merjen nagyot álmodni, mert csak úgy lehet sikeres.
Ne kockáztasson

Olcsóbb velünk két órát beszélgetni, mint ész nélkül belevágni a cégalapításba.
Mi tudjuk, hogyan kell építeni a céget. Ön mellé állunk, és segítjük, támogatjuk lépéseit. Ön lesz vállalatának szülője, mi pedig a cég személyi edzője.
A vállalkozás veszélyes üzem.
Ha beszélget velünk abba biztos nem hal bele.Ha nem hív minket, abba tönkre mehet.

Ha kérdése van, nyugodtan írjon szakértőnknek, és Ő válaszolni fog Önnek.
Ne feledje mi abból élünk, hogy Ön hosszú távon cégvezető lesz.
Szakértő: Papp István
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ha személyesen szeretne konzultálni akkor hívjon, mi jövünk, Ön pedig nyugodtabban dolgozik majd.