A cégvezető barátja és ellenségei
2012. február 09. csütörtök, 19:27



A vállalkozások jellemző problémái
A tevékenységünk bővülésével és az elégedett ügyfeleink ajánlásainak következtében szinte hetente ismerkedek meg új vállalatokkal, melyek általában magyar kis-, és középvállalkozások. A munkám egyik fontos része, hogy a velünk szerződő cégek tevékenységét, mindennapi működését részletesen megismerem, mert csak így tudok kompetens tanácsokat adni a vállalkozás fejlesztésére.
Az eddig megismert ügyfelek alapján elmondhatom, hogy nincs olyan KKV, amelynél ne lehetne egy, vagy akár több, a működést is veszélyeztető hibát találni.
A következőkben röviden rámutatok, hogy mik a legjellemzőbb problémák, melyekre érdemes figyelni, közvetlen megoldások nyújtása nélkül, mivel ez a legtöbb vállalatnál különböző lehet. Ehhez egy a vállalatgazdaságtanban használt csoportosítást fogok használni, és a vállalati működés érintettjei (stakeholder) alapján fogom felhívni a figyelmet a legfontosabb pontokra.
Belső érintettek:
- Tulajdonosok, menedzserek: A KKV-k egyik legfőbb problémája, hogy a tulajdonosok és az ügyvezetők szerepe sokszor összeforr, minek következtében gyakran ők válnak a működés legnagyobb korlátjává. A legtöbb vállalat egyéni vállalkozásként indul, így a vezetőre hárul minden feladat, folyamatosan az ellenőrzése alatt tartja a dolgokat, amit a vállalat növekedésével sem tud megszüntetni. Mindent tudni akar, az összes döntést jóvá akarja hagyni és így a szervezet lassúvá és rugalmatlanná válik. Ebből következik, hogy az alkalmazottak nem lesznek önállóak és számon kérhetőek, így a tulajdonos kiesése esetén a működés lelassul, vagy teljesen megáll.
Másik nagy gond, hogy a kis vállalkozásoknál a csapat sokszor egy nagy családként működik, ahol az emberek túl közel kerülnek egymáshoz és így a vezető még akkor sem tud következetesen viselkedni a beosztottjaival, ha azok nem tisztelik őt, vagy esetleg még ártanak is a cégnek.
- Alkalmazottak: Mondani szokás, hogy az alkalmazottak a vállalat fizetett ellenségei, mivel hiába a vállalattól kapják a fizetésüket, érdekeik pont ellentétesek a tulajdonoséval. Általában elmondható, hogy a lehető legkevesebb munkát akarják elvégezni a lehető legtöbb pénzért. Csak kevesen értik meg, hogy a vállalat hosszú távú fennmaradása az ő érdekük is, mivel a vállalat fizeti őket és a mai világban nem egyszerű jó munkát találni. A legtöbb esetben ráadásul az ellenőrzés nem megfelelő, sokszor túl nagy az alkalmazottak függetlensége, nincs felettük elég kontroll és így lustává válnak, vagy könnyen a legnagyobb veszteségeket okozhatják a működés során. Sok cégvezető ezt folyamatos ellenőrzéssel próbálja orvosolni, azonban így sokszor az alkalmazottak önállósága csorbul, vagy a vezető ereje morzsolódik fel az ellenőrzésben és így nem jut ideje a valódi vezetői feladatokra.
Küldő érintettek:
- Fogyasztók, vevők: A legtöbb vállalkozásnál hiányzik a fogyasztó orientáltság, sokan azt gondolják, hogy a fogyasztóknak kell alkalmazkodni a szolgáltatókhoz, kereskedőkhöz, azonban ez manapság épp fordítva van, még ha egyedi tevékenységről van is szó. Az internet elterjedésével a fogyasztók egyre nyitottabbá és mobilabbá válnak, a régen megszokott hosszú távú vevői-eladói kapcsolatoknak mára vége és a fogyasztók akár pár forintért is hajlandóak kilométereket utazni, vagy napokat várni. A piac teljesen átalakult, óriási verseny a vállalatok között és minden termék, vagy vállalat helyettesíthető. Aki nem alkalmazkodik a megváltozott piaci körülményekhez, az lemarad és lenyomják az erősebbek. A fogyasztók az elsők, minden vállalati tevékenységnek az ő érdekeiket kell szolgálnia, és a vezetőnek mindig az ő fejükkel kell gondolkodnia. Sosem szabad megelégedni a jelenlegi teljesítménnyel, mert egy vállalat vagy felfelé, vagy lefelé megy, stagnálás nem lehetséges. Továbbá arra is figyelni kell, hogy egyik vevőnk se képviseljen egy megadott aránynál többet a teljes eladásunkon belül, mert semmilyen kapcsolat nem tart örökké és elpártolása esetén könnyen bajba kerülhet a cég.
- Szállítók, alvállalkozók: A szállítók a lehető legtöbb árut akarják eladni a lehető legmagasabb áron, így sokszor próbálnak kizárólagosságot elérni, majd ha kialakult a függőség, feljebb emelni az árakat. Ezért fontos, hogy a teljes beszerzésből ne tegyen ki egy szállító sem egy meghatározott résznél többet. Ez persze vállalatonként eltérő, ahogy az is, hogy lehet a függőséget csökkenteni. Ide tartoznak továbbá a partnerek, alvállalkozók is, akik szintén hosszú távú kapcsolatra törekszenek és a lehető legtöbb pénzt akarják kicsikarni a megrendelőkből a lehető legkevesebb munkáért. Az átlag cégeknél ráadásul a legtöbb alvállalkozót senki sem ellenőrzi, csak akkor vesszük észre, hogy milyen minőségű munkát végeznek, amikor már megvan a baj. Gondoljunk csak egy könyvelőre, vagy az őrzéssel foglalkozó cégekre.
- Állami intézmények: A tulajdonos mellett a legnagyobb haszonélvezői a munkának, és ennek megfelelően meg is próbálják a lehető legnagyobb bevételt elérni. Viszont megfelelő menedzsmenttel a részük minimálisra csökkenthető. A legtöbben a készletüket kozmetikázzák, vagy számlákat vesznek, de sokan elfelejtik, hogy nem csak a cégvezetők, hanem az állami szervek is ismerik a legnépszerűbb technikákat, ezért jobb ezeket elkerülni, és más, legális módszerekhez nyúlni.
Összességében elmondhatom, hogy az egyetlen ember, aki a tulajdonos mellett áll, az a kontrollere.
Ő az egyetlen, aki szintén a vállalkozás fejlesztésében, a profit növelésében érdekelt és ez akkor a leghatékonyabb, ha a külső kontrollerről beszélünk. Egy beosztott tevékenysége szintén a cégvezető elvárásaihoz alkalmazkodik, és nem ad objektív véleményt, mivel félti a munkáját, továbbá nem soha nem fog többet adni az elvártnál. A külső szolgáltató viszont több vállalattal dolgozik, több rétű tudással rendelkezik, viszont egy ügyfél elvesztése nem jelenti a munkája megszűnését, így lehet őszinte és szigorú a vállalatvezetővel.
Parti Gergely
Kontroller